World festival of first animations
October
16-19
2024
hu en

BABtér

A BABtér Budaörs önálló, független kulturális és oktatási központja, amelynek alapítója a Manifeszt Egyesület, szakmai támogatója és működtetője pedig a Primanima Kft. 
A Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér 2016. október 19-én, az 5. Primanima fesztivál első napján nyitotta meg kapuit a Templom tér 12.-ben. A BABtér mint animációs filmes és kreatív alkótóközpont és inkubátorház oktatási és kulturális programokat kínál minden korosztály számára. A BABtérben animációs és grafikai stúdió és rajzterem is működik, ahol felsőfokú szakképzésben és egyetemi oktatásban résztvevő diákok is fejleszthetik animációs filmjeiket. A Primanima BABtérben működtetett stúdiójának lelke a folyamatosan fejlődő stop-motion bábstúdió, amely a hagyományos, kézműves technikákra építi tevékenységeit.
Az 50 férőhelyes vetítőtermünkben közösségi foglalkozásokat, filmvetítéseket, művészeti előkészítőket, illusztrációs és grafikai tanfolyamokat, kiállításokat, vizsganapokat tartunk és szakmai beszélgetéseket, fórumokat szervezünk.
A BABtér együttműködik magyarországi és európai animációt, grafikai tervezést és  vizuális nevelést oktató egyetemekkel és civil szervezetekkel, és itt szerveződik és részben itt valósul meg évről évre a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál is. A csapatunk szerint az animáció nem kizárólag filmgyártásról szól, hiszen a szó eredeti jelentése lelkesítés, (fel)elevenítés, hasznos tevékenységre buzdítás. A BABtér ennek a küldetésnek kíván eleget tenni. 
Amennyiben szeretnél velünk együttműködni, programot hoznál, csak írj egy emailt: hello@babter.hu


Primanima animációs játszóház és karaván

A Patrovits Tamás és Orosz Anna Ida által megálmodott Primanima Animációs Játszóházzal először 2012-ben, a fesztiválon ismerkedhetett meg a nagyközönség, majd a  BABtér legkisebb termében talált otthonra  a kreatív gyerekfoglalkozás. A Játszóházban heti rendszerességű szakköröket és nyári táborokat tartunk, de csoportos foglalkozásokat, szülinapokat is vállalunk. A környék művészeti oktatásának előmozdítása érdekében közösségi szolgáltatásként számos ingyenes programot is kínálunk óvodáknak, iskoláknak és családoknak. 
A Játszóház célja, hogy megismertesse az animációs filmkészítés varázslatát minden korosztállyal. Tapasztalt animátorok és oktatók segítik, hogy a résztvevők különböző technikákkal ismerkedhessenek meg (rajz-, stop-motion, báb-, tárgy- homok-, legoanimáció, pixilláció) és kamera nélküli animációs eszközöket próbálhassanak ki (zoetrope, phenakisztoszkóp, taumatróp). Hagyományos kézi animációs trükkök és digitális, 2D és 3D számítógépes technológiák és ezek ötvözése egyaránt megtanulható a foglalkozásokon. 
Hiszünk abban, hogy a játszóházi foglalkozások és a szakkörök segítségével mindenki felfedezheti az animációban rejlő művészeti és a történetmesélő eszközöket, és abban, hogy hozzásegíthetjük a fiatalokat, hogy aktív, médiatudatos nézőkké váljanak. 
2014-től a Játszóházunk egyre több külföldi  meghívást  kap és többször útra indult az ország többi részébe is. A Primanima Animációs Játszóház Karaván megfordult számos filmfesztiválon, művelődési házban, konferenciákon és vásárokon az Egyesült Államoktól Lengyelországon át Erdélyig.  Csapatunk 2019-ben és 2022-ben tavaszi turnéra indult az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, így földrajzilag illetve szociálisan marginalizálódott településekre is eljuttattuk az animációkészítés élményét, ahol az ott élő gyermekek számára a vizuális kultúra és művészek kevésbé elérhetőek, valamint saját tehetségük felismerése és kiaknázása nem vagy kevéssé adatik meg.
A foglalkozások célja a technika játékos megismerésén túl, hogy a résztvevők akár egy önálló kisfilmet el  tudjanak készíteni, amit hazavihetnek, és hogy a nálunk megszerzett ismeretekkel a jövőben kedvet kapjanak további kisfilmek elkészítéséhez. Foglalkozásaink friss  szemléletre, kreatív problémamegoldásra ösztönző gyakorlatok, amelyeket a gyerekek  elkövetkező iskolai éveik során is alkalmazni tudnak. 
Mozgó animációs stúdiónk évközben is várja a meghívásokat: furgonunkba bepakolunk minden szükséges animációs eszközt és kelléket, és országszerte házhoz megyünk. A Játszóház bemutatkozó kitelepüléseit elsősorban azoknak a művelődési házaknak, iskoláknak, intézeteknek, fesztiválszervezőknek javasoljuk, akik pályázati összegből gazdálkodva lehetőséget látnak arra, hogy meghívják „animációs zenekarunkat". 


Primanima print house

A Primanima Print House nyomdai-grafikai stúdióban sokszorosított grafikával, többek között risográfiával, linómetszetek, szitanyomatok, poszterek, naptárak, zine-k, képregények, illusztrációk készítésével, valamint ezek oktatásával foglalkozunk. Célunk, hogy a hagyományos és kortárs technikákon alapuló grafikai művészeteket széles körben megismerje a vizuális megjelenés iránt fogékony, értő közönség. 
A risográfia állandó szereplője a BABtér képzéseinek, több kiscsoportos workshopot tartunk és heti rendszerességű szakkörünkben is foglalkozunk a technikával. A risográfia egy japánból importált technológia, ami a szitanyomás és a digitális fénymásolás keresztezéséből született. A környezettudatos technológiával működő nyomtató speciális rizs és szójaolaj alapú festékekkel működik, és az alkotások különleges művészeti papírra készülnek.Amennyiben szeretnél velünk együttmműködni, írj a risofriendship@gmail.com címre.


Primateen

A PrimaTeen kezdeményezés a Primanima fesztivál egyik programszekciója és iskolai programja, amely a hazai vizuális kultúra oktatásának lehetőségeit bővíti szerzői animációs rövidfilmek segítségével, olyan külföldi példákat szem előtt tartva, mint a Berlinale Generation szekciója és az itthon is nagy sikerrel működő Suli Mozi vagy a Diák Verzió. 
A nemzetközi és hazai animációs válogatás kifejezetten a tinédzser korosztály számára készült rövidfilmeket mutat be, és célja, hogy a kamaszokat egy komfortos vizuális világon keresztül szólítsa meg, hogy a filmek segítségével olyan témákról tudjanak beszélgetni egymással, mint az iskolai zaklatás, a testvérféltékenység, a barátság, a másikhoz való kapcsolódás, a csoportnyomás, a krízishelyzetek megélése. A program kurátora Bartal Dóra, aki pszichológusok, drámapedagógusok és művészetterapeuták közreműködésével állítja össze a filmválogatást.
A PrimaTeen immár önálló programmá nőtte ki magát és más szakemberek (drámapedagógusok, művészetterapeuták) bevonásával 2022-ben először turnéra indult az országban Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Célunk, hogy olyan helyszínekre is eljussunk, ahol a médiaértés és a vizuális kultúra oktatása eddig nem volt prioritás. 


Primanima Jumpstart

A Primanima Jumpstart egy tehetséggondozó kezdeményezés, amely „kettő az egyben"  lehetőséget nyújt: a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon egy nemzetközi gyakorlati workshop és egy forgatókönyv-fejlesztő program kezdősik, és az utóbbi a fesztivál után egész évben folytatódik online megbeszélések és a partnerintézményeink rendezvényei keretében tartott személyes találkozók formájában. Az egyedülálló műhelymunkában 12 kiválasztott tehetségnek van lehetősége részt venni és a gyakorlati filmkészítés mellett a fesztiválon és azt követően egy teljes évig egy egy dramaturg segítségével dolgozhatnak filmtervük forgatókönyvén.


BABfilmlab

A BABfilmlab egy intenzív, gyakorlati alapokra épülő filmes kurzus és workshop, amely filmes tapasztalattal rendelkezőknek és egyetemi hallgatóknak ad lehetőséget az élőszereplős, dokumentumfilmes és animációs filmtervük fejlesztéséhez. A beválogatott projektek  gondozása két lépcsőben zajlik: az elméleti szakaszban a  struktúraelemzés és forgatókönyvírás zajlik, majd a gyakorlati műhelymunka során a projektek kulcsjeleneteinek vagy pilot anyagának elkészítésére adódik lehetőség. A program ötletgazdája és vezetője Szekeres Csaba rendező, forgatókönyvíró, operatőr és oktatató.